Barion Pixel
Magánegészségügyi szolgáltatások elérhető áron!
Egyéb kategória

SYNLAB, a hazai laborpiac legnagyobb szereplője

SYNLAB, a hazai laborpiac legnagyobb szereplője

Magyarországon folyamatban van a labordiagnosztikai piac átalakítása és az állam a központosítás útját választotta. Mit jelentenek ezek a változtatások az ország legnagyobb szereplőjére, a SYNLAB Hungary Kft-re nézve?

A Portfolio interjút készített Lévai Richárddal, a társaság vezérigazgatójával, akitől megtudhatjuk, hogy kihagyhatatlan szereplőnek tartják magukat és egyetértenek az átalakítások irányával.

Felajánlották együttműködésüket a kormánynak, mert a SYNLAB is támogatja a működési folyamatok hatékonyabbá tételét. Nagyon fontos lesz az átmeneti időszak, hogy miképpen valósul meg az átadás-átvétel és a finanszírozás.

A SYNLAB árbevételének nagyobb része származik már abból a magánszektorból, amely hatékonyan működő valódi piaccá fejlődött, és képes költségtudatosan működni. Ez lehet követendő út az állami szektor számára is, hiszen a sok felesleges vizsgálatkérés óriási teher a költségvetés számára.

Bármilyen irányba is változzon a közfinanszírozott labortevékenység, a SYNLAB a saját maga által meghatározott stratégiai úton megy tovább. Ennek része a SYNLAB Akadémia, A Talent program és a legújabb együttműködés a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel.

Folyamatosak az innovációk, mint például a magyar Ai|Life OKOSLELET, amely a mesterséges intelligencia segítségével 7-14 betegségcsoport meglétének kockázatát is képes megbecsülni.

A SYNLAB jelenleg 4 kontinens 36 országában van jelen, több mint 20.000 munkavállalóval a világ harmadik legnagyobb labordiagnosztikai szolgáltatója.

Forrás: Portfolio.hu – https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230503/a-synlab-meg-tud-allni-a-sajat-laban-a-piaci-atalakulasok-utan-is-interju-a-ceg-vezerigazgatojaval-612992


Érdekelnék kedvezményes labordiagnosztikai szolgáltatások? Töltse le az LMDoki applikációt és hamarosan foglalhat!